Jevgenyij Prigozsin

Prigozsin: Zelenszkij hazudik, teljes gőzzel halad az ukrán ellentámadás

Prigozsin: Zelenszkij hazudik, teljes gőzzel halad az ukrán ellentámadás

Az ukrán ellentámadás teljes gőzzel halad, Volodimir Zelenszkij elnök ravaszkodik, amikor az offenzíva elhalasztásáról beszél – közölte Jevgenyij Prigozsin, a Bahmut ostromában kulcsszerepet játszó Wagner magánhadsereg alapítója csütörtökön sajtószolgálatának Telegram-csatornáján. Zelenszkij a BBC-nek adott, csütörtökön megjelent interjújában azt mondta, még egy idő, amíg elindul az ukrán ellentámadás, mivel még várnak néhány nyugati katonai eszköz beérkezésére.

Megfutamodtak a 72-esek Bahmutnál: kiderült, nem ez az első eset a dandár életében

Megfutamodtak a 72-esek Bahmutnál: kiderült, nem ez az első eset a dandár életében

Az ukrán erők május 9-én sikeres ellentámadásokat hajtottak végre Bahmut környékén, aminek legsúlyosabb következményeként a 3. orosz hadtest 72. (gépesített) lövészdandárja otthagyta állásait. Az amerikai agytröszt elemzéséből kiderül, a többségében önkéntesekből álló orosz egység már több alkalommal hagyta el a pozícióit egy-egy ukrán támadás hatására.

Beszakadt az orosz védelem Bahmutban, Prigozsin kiakadt

Beszakadt az orosz védelem Bahmutban, Prigozsin kiakadt

Megérkezett Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér bejelentésének második fele is, melyet szándékosan a Győzelem Napja alkalmából tartott katonai parádé utánra tartogatott, hogy "ne rontsa el a hangulatot". Putyin séfje továbbra sem boldog: a beígért lőszer nem érkezett meg, cserébe az orosz katonák otthagyták az állásaikat.

Célt ért a Wagner-vezér fenyegetőzése, kikergette Oroszország a nyugati légierőt a Fekete-tengerről - Háborús híreink hétfőn

Célt ért a Wagner-vezér fenyegetőzése, kikergette Oroszország a nyugati légierőt a Fekete-tengerről - Háborús híreink hétfőn

Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér még péntek délelőtt jelentette be, hogy a magas veszteségek és az akadozó utánpótlás miatt csapatai május 10-én, a Győzelem Napja után kivonulnak a kulcsfontosságú Bahmut városából, és átadják az eddig elfoglalt területeket az orosz reguláris erőknek. Úgy tűnik, a zsoldosok fenyegetőzése célt ért: Moszkva ígéretet tett az utánpótlási gondok orvoslására, és valóban nem úgy tűnik, mintha a magánhadsereg vissza tervezne vonulni a Donbaszból. Mindeközben vasárnap este a Fekete-tenger fölött egy orosz SZU-35-ös vadászgép annyira megközelített egy, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) kötelékébe tartozó lengyel gépet, hogy az majdnem lezuhant. A Frontex ideiglenesen felfüggesztette a járőrözést a térségben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

Prigozsin: érkezik a lőszer Bahmutba, lendületben a Wagner

Prigozsin: érkezik a lőszer Bahmutba, lendületben a Wagner

Jevgenyij Prigozsin, az orosz zsoldos Wagner-csoport vezetője hétfőn közölte, hogy csapatai kezdik megkapni a szükséges muníciót, hogy folytathassák az előrenyomulást a hosszú ideje ostromlott kelet-ukrajnai Bahmut város elfoglalására - számolt be róla a Reuters.

Ellentámadásba lendültek az ukránok Bahmutban

Ellentámadásba lendültek az ukránok Bahmutban

Anton Gerashchenko, ukrán belügyminisztériumi tanácsadó Twitteren tette közzé a Terra-egység bejelentkezését Bahmutból. A videóban szereplő ukrán katonai parancsnok állítja, visszaszorították a Wagner-erőit a térségben.

Prigozsin zsoldosai elhagyják Bahmutot, az oroszok az ukrán ellentámadásra készülnek Zaporizzsjánál - Háborús híreink szombaton

Prigozsin zsoldosai elhagyják Bahmutot, az oroszok az ukrán ellentámadásra készülnek Zaporizzsjánál - Háborús híreink szombaton

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsapat vezetője pénteken váratlanul drámai bejelentést tett arról, hogy csapatai elhagyják Bahmutot, amelyet tavaly nyár óta próbálnak elfoglalni. Prigozsin szerint május 10-éig vonulnának vissza a súlyos veszteségek és a nem megfelelő lőszerkészletek miatt. Ezzel véget ér részvételük a háború eddigi leghosszabb és legvéresebb csatájában. Prigozsin felszólította az orosz hadvezetést, hogy a Wagner helyére a reguláris hadsereg csapatait vezényelje be. Eközben az oroszok által megszállt Zaporizzsja területén a hatóságok megkezdték a frontvonalhoz közeli falvak kiürítését. Jevgenyij Balickij, az oroszok által kirendelt kormányzó a terület visszafoglalását célzó ukrán offenzívára készülve jelentette be a lépést. A Fehér Ház "nevetségesnek" minősítette Oroszország azon állításait, miszerint Washington szervezte volna a dróncsapásokat  a Kreml ellen, mondván, hogy az Egyesült Államoknak nem volt köze az incidenshez.

Elárulta Prigozsin, kik váltják a Wagner csoportot Bahmutban

Elárulta Prigozsin, kik váltják a Wagner csoportot Bahmutban

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport vezére szombaton Telegram-oldalán bejelentette, Ramzan Kadirov csecsen elnök fegyvereseinek adják át pozícióikat Bahmutban, miután ők május 10-ét követően kivonulnak a városból – írja a CNN.

Bréking: teljesen kiakadt Prigozsin, kivonul a Wagner Bahmutból

Bréking: teljesen kiakadt Prigozsin, kivonul a Wagner Bahmutból

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner csoport vezetője hónapok óta igyekszik rávenni az orosz hadvezetést arra, hogy adjon több lőszert a Bahmut környékén harcoló katonáknak, és most nagyon úgy néz ki, betelt nála a pohár: bejelentette, hogy jövő héten kivonja erőit a kilenc hónapja ostromlott városból – írja a Guardian.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.